Al Di Napoli egy olasz-amerikai színész, aki megjelenik a The Ballad of Gay Tonyban és a Grand Theft Auto V. Ő egy celeb, akire Luis Fernando Lopez vigyázott a Klub Menedzsmentek alatt a Maisonette 9-ben, valamint egy kisebb célpontjai a zaklatóinak, Nigelnek és Mrs. Thornhillnek a Vinewood Souvenirs alatt.
The Ballad of Gay Tony[]
Dessie megkéri Luist, hogy vegye fel Di Napolit a Herculesnél, ami arra enged következtetést, hogy Di Napoli nem meleg. Nem sokkal ezután Luis elszállítja Napolit a Vespucci Egyetemhez, ahol találkoznak Oscar Gomezzel és annak az egyik barátjával, csakhogy a zsaruk hamar megzavarják a drogkereskedelmet, így mindannyian elmenekülnek a helyszínről. Ezt követően Luis elviszi a társát az Amdram Színházba, ahol szétválnak.
A The Celebinatort olvasó egyik rendőr észrevette Napolit, mint egy kisebb gyanúsítottat az egyetemi kábítószer-kereskedelem során, bár Al-nak eléggé nagy az alibije, hiszen egész éjjel egy szállodai szobában tölti a napjait ismeretlen prostituáltakkal, ennek ellenére továbbra is gyanúsítottként könyvelték el.
Ha nem vállal szerepeket, vagy nem vesz részt forgatásokon avagy a helyi TV-ben, Vice Cityben folytatja az életét. Al azt állítja, hogy nem szereti Los Santos hangulatát, s nem érti, hogy miért szeretnek ott sokan élni. Emellett, egy párbeszéd során Luis felvetette azt az ötletet, hogy Tony Vice Cityben szeretné folytatni a tevékenységeit, azonban Napoli nagyon ellenezte a felvetést.
Grand Theft Auto V[]
Al Di Napoli ismét megjelenik Los Santosban 2013-ban. Ő az egyik célpontja Nigelnek és Mrs. Thornhillnek, akik élvezik a hírességek emlékeinek a gyűjtését. Ők alkalmazzák Trevor Philipset, aki elrabolja Di Napolit egy hosszas üldözés során.
Később, azt mondják Trevornak, hogy szeretnének megszabadulni Di Napolitól, így átadják a végrehajtójuknak a férfit, akit egy kék Premier csomagtartójába helyeztek el. Ez idő tájt a játékos eldöntheti, hogy elengedi Napolit vagy otthagyja a síneken, ahol egy vonat összeroncsolja a járművet, megölve ezzel a híres sztárt.
Egy nap elteltével, ha a játékos úgy dönt, hogy meggyilkolja Napolit, a Weazel News beszámol a fiú haláláról a rádióban.
Küldetések, melyekben jelen van[]
- TBoGT
- Klub Menedzsment
- GTA V
- Vinewood Souvenirs - Al Di Napoli
- Vinewood Souvenirs - The Last Act (Ha akarod, megölheted)
Apróságok[]
- A Grand Theft Auto V-ben, ő egy tisztelt híresség a Vinewood Walk of Fame-n.
Galéria[]
[]
Luis Fernando Lopez • Tony Prince • Yusuf Amir • Ray Bulgarin • Rocco Pelosi • Mori Kibbutz • Armando Torres • Henrique Bardas • Adriana Yanira Lopez • Timur • Vince Pelosi • Evan Moss • Gracie Ancelotti • Brucie Kibbutz • Roman Bellic • Patrick McReary • Dessie • Troy • Galina Bulgarin • Abdul Amir • Niko Bellic • Johnny Klebitz • Joni • The Celebinator |
The Ballad of Gay Tony karakterek • Kategória:The Ballad of Gay Tony karakterek • The Ballad of Gay Tony • Kategória:Karakterek |
Michael De Santa | Trevor Philips | Franklin Clinton Lester Crest | Lamar Davis | Dave Norton | Steve Haines | Devin Weston | Brad Snider Amanda De Santa | Jimmy De Santa | Tracey De Santa | Martin Madrazo | Ron Jakowski | Wade Hebert | Solomon Richards | Molly Schultz | Harold "Stretch" Joseph | Wei Cheng Simeon Yetarian | Fabien LaRouche | Isiah Friedlander | Denise Clinton | Tao Cheng | Floyd Hebert | Andreas Sanchez | Elwood O'Neil | Rocco Pelosi | Patricia Madrazo | Chop | Lazlow Jones Johnny Klebitz | Ashley Butler | Terry Thorpe | Clay Simons | United Liberty Paper Contact | Karen | Patrick McReary |
GTA V karakterek • Kategória:GTA V karakterek • Grand Theft Auto V |